4 bevált trükk, melyekkel az utolsó pillanatban is belefogyhat fürdőruhájába

Tetszik vagy sem, megérkezett a nyár, és vele együtt a fürdőruhák, a rövidnadrágok, a szoknyák és a lezser nyári öltözékek ideje.

zhubnout-do-plavek-ketomix3 

Ha a tavasz folyamán nem úgy alakultak a dolgok, ahogy Ön azokat eltervezte – tehát nem sikerült megszabadulnia a felesleges kilóktól – ne búsuljon, még nem késő! A nyár ideális idő a fogyáshoz, csak néhány alapszabályt kell betartania, melyek ebben az időszakban is szép eredményekhez segíthetik hozzá. Van néhány tippünk, hogyan lehet erőfeszítés nélkül fogyni a nyári szezon során.

1. Éljen aktív életet

Ne aggódjon, nem fogjuk arra kényszeríteni, hogy edzőterembe járjon és kimerültségig fárassza magát, sőt még fejen állni sem kell megtanulnia. Elég, ha kihasználja a napsütés és a kedvező időjárási körülmények nyújtotta lehetőségeket és a megszokottnál egy kicsit hosszabb sétákkal, illetve aktívabb mozgással tölti szabadidejét. A kertészkedés, a kutyasétáltatás, az úszás, vagy akár a gombázás is mind-mind olyan tevékenységek, amelyek segítségével formába lendítheti magát. A teljesítmény növelése érdekében bármely mozgásforma előtt 30 perccel (legyen szó ablakmosásról, vagy kaszálásról) vegyen be egy L-carnitin kapszulát, amely fontos szerepet játszik a zsírok anyagcseréjében, hiszen bebiztosítja a sejteken belüli szállításukat. A zsírok üzemanyagként történő gyors felhasználásával felgyorsul és felerősödik a zsírégetés is.

2. Hagyjon fel a klasszikus, cukrozott üdítők fogyasztásával

A legfontosabb folyadék a víz. Ne feledje, válasszon bármilyen mozgásformát – a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztásával edzése négyszer hatékonyabbnak bizonyulhat, mint a folyadék nélkül véghezvitt testedzés. Mindenki tudja, hogy a nyár során különösen nagy hangsúlyt kell fordítani a hidratációra. A diéta során hagyjon fel a klasszikus, cukrozott üdítők fogyasztásával, alakítson ki új szokásokat! Ha teheti, igyon tisztavizet, s ha új ízekre vágyik, készítsen házi limonádét mentával és citrommal ízesítve. Ha imádja a teákat, fogyasszon jeges teát, melyet édesíthet cikória sziruppal. A boltok polcain számos cukormentes ízesített ásványvízzel is találkozhat – azokkal viszont vigyáznia kell, mivel rejtett cukrokat tartalmazhatnak. Szoktassa hozzá ízlelőbimbóit a cukor nélkül készített, természetes ízű folyadékokhoz. Higgye el, teste hálás lesz önnek.

3. Kerülje a tömény alkoholt

Az alkohol fokozza a nyári partik és grillezések hangulatát. Tudjuk, s nem szeretnénk megtiltani önnek az alkoholfogyasztást, de – ahogy azt mondani szoktuk – mindent csak mértékkel! A diéta során teljesen kerülni kell a tömény alkoholt, mivel negatív hatással van a zsírégetésre. Ha mégis fel szeretne frissülni egy pohár üdítő szeszes itallal, azt javasoljuk, hogy válassza a bort. Keverje szódával, vagy igya tisztán – a lényeg, hogy tartson mértéket még a barátokkal eltöltött közös grillsütések alkalmával is.
A piacon rengeteg alacsony szénhidráttartalmú borváltozat létezik. Próbálja ki a KetoMix minőségi fajtaborát. Jellegzetes narancsos színével és telt ízvilágával hamar a szívébe férkőzik majd.
Végül, de nem utolsó sorban, van még egy dolog, amire az alkoholfogyasztás esetén mindenképp ügyelnie kell – a szeszes italok köztudottan összezavarják az éhségérzetet, ezért ha úgy érzi, harapnia kell valamit, legyen kéznél egy tányér apróra vágott zöldségszelet, hogy ne tudjon – még véletlenül se – bűnbe esni és olyan ételeket fogyasztani, melyek kizökkenthetik testét a zsírégetésből.

4. Próbálja ki a keton diétát

Ha tényleg komolyan gondolja a fogyást, s végleg fel akar számolni a felesleges kilókkal, van egy tippünk az ön számára. Képzelje el, hogy már június közepén egy-két ruhamérettel kisebb fürdőruhát vásárolhat. A keton diéta (más néven fehérje- vagy alacsony szénhidrátbevitelen alapuló diéta) a modern kor egyik legelterjedtebb és legnépszerűbb diétája nemcsak a laikus, de az orvosi körökben is. Ez a módszer gyors és tartós eredményeket kínál, amelyhez éhezés és testedzés nélkül juthatunk. Segítségével nemcsak a túlsúlytól szabadulhatunk meg, de a kövérség és elhízottság okozta egészségügyi problémáktól és kellemetlenségektől is.
Mint minden fogyókúrának, úgy a keton diétának is megvannak a maga szabályai, viszont az utóbbi esetében nem kell éhezni, ráadásul a testmozgás sem feltétele a testsúlyvesztésnek. Téved, ha azt gondolja, hogy egy modern, divatdiétáról van szó! A keton diéta vezérelvét 1974-ben dolgozta ki a Harvard Egyetem professzora, George L. Blackburn. Azóta számos tanulmány készült a súlycsökkentés ezen módszeréről.

A keton diéta előnyei

A legtöbb súlycsökkentő diéta az izomtömeg csökkenésével jár – ilyen esetben a zsírégetés mellett gyakran 40%-os izomtömegvesztés is bekövetkezhet. Az izmok fontossága viszont megkérdőjelezhetetlen, mivel nagy szükség van rájuk zsírégetésnél. A jojó-effektus épp ilyen esetekben következik be, amikor a diéta befejeztével az izomtömeget vesztett test nem tud megbirkózni az ideális napi energiabevitellel. A KetoMix keton diétája pont ezt szeretné megelőzni. A test nem az izmokat bontja, hanem a másodlagos energiakészletét – a zsírpárnákat, s ennek következtében az izmok épségben át tudják vészelni ezt a folyamatot. Ha a ketogén diéta mellett teszi le a voksát, és úgy dönt ezzel a módszerrel szeretne megszabadulni a felesleges kilóitól, több lehetősége is van. Az egyik, hogy a diéta alatt fogyasztott ételeket maga készíti el, ami valljuk be, nagyon időigényes, mivel Önnek kell bevásárolnia, főznie és számolnia az ételekben rejlő kalóriákat, szénhidrátokat, fehérjéket és zsírokat. Ezen felül ügyelnie kell a megfelelő rost- és vitaminbevitelre. Kinek van erre ideje? Éppen ezért jött létre a KetoMix – a második lehetőség. Ez a cseh ketogén diéta kényelmesen és gyorsan elkészíthető ételeket kínál. A szakértők által létrehozott termékek kiegyensúlyozott tápanyagértékkel rendelkeznek, így ön úgy töltődhet fel minőségi fehérjével, rosttal, vitaminokkal és ásványi anyagokkal, hogy nem veszélyezteti a testben végbemenő zsírégető folyamatokat. A széles termékkínálatnak köszönhetően még az édességeket sem kell megvonnia magától.

Fogyjon bele a fürdőruhájába a keton diéta segítségével

Ne búsuljon, ha még nem érte el a kívánt nyári alakot! A KetoMix keton diétájával már pár hét fogyókúrával látható eredményeket érhet el, ráadásul éhezés és tornázás nélkül. Próbálja ki rendkívüli “Fogyjon bele a fürdőruhájába” csomagunkat, amely napi 5 teljes étkezést biztosít 16 napra. A csomaghoz 3 féle édességet is ajándékozunk teljesen ingyen.

Nincs egyedül!

Kérdések esetén, kérjük, forduljon táplálkozási tanácsadóinkhoz, akik nem csak a diéta során állnak rendelkezésére, de szívesen válaszolnak a diéta befejeztével megfogalmazódott kérdésekre is. Keresse őket bátran, hiszen Önért vannak!


monika-telupilova-foto
Autor článku
Monika Tělupilová

Výživová poradkyně s desetiletou praxí v podnikání v oblasti výživy a vystudovaná nutriční terapeutka. Založila dvě pobočky výživové poradny, a to v Šumperku v roce 2010 a v Brně v roce 2012. Za dobu působení jimi prošlo několik tisíc klientů. Každodenně pomáhá desítkám lidí s úpravou jídelníčku za účelem zdravého stravování, redukce či nabírání hmotnosti. V roce 2017 byla porotkyní a součástí nutričního týmu pečujícího o finalistky České MISS. Výsledky úspěšných klientů můžete najít v časopise Tina. Několikrát vystupovala v ČT v pořadu Sama doma a Dobré ráno. Pravidelně publikuje v Brněnském deníku Rovnost, její citace se objevují v článcích na internetových portálech v Česku i na Slovensku. Je nutriční garantkou celorepublikového projektu Pestrá strava – CEFF v České i Slovenské republice.

Kövessen minket az instagramon, és ossza meg velünk az elkészített ételeiről készült képeit, vagy motiváljon mindenkit az eddig elért eredményeivel. @ketomixhuPROFIL MEGTEKINTÉSE

Még nincs fiókja?

Iratkozzon fel és rögtön élvezheti annak előnyeit:

Születésnapi ajándék - feltétlenül töltse ki születési dátumát

Kedvezmény az ismételt vásárlások esetén

Átláthatóak az eddigi megrendelések

Gyors ismételt megrendelés

Nem muszáj kitölteni az adatait

Regisztráció

Nincs egyedül!

Többezer önhöz hasonló ember osztotta meg velünk eredményeit, így motiválva egymást, táplálkozási tanácsadónk pedig minden kérdésére válaszol. Bízzon támogatásunkban és kezdjen el fogyni még ma!

CSATLAKOZOM A CSOPORTHOZ

TAGOK több mint 1900 tag

A szállítás módjai

Csomagküldő - Házhozszállításhoz
990 Ft
Csomagküldő - Max. 8 kg
690 Ft